Terminátor, alias Jake Delano hősies asszony mentése

Mert minden könyvben eljön az a pont, amikor hőseinknek a megrázkódtatástól elakad a lélegzete. Lélegezz Derek, lélegezz…

– Jó estét, Salvatore ügynökök! – köszöntött minket Benjamin Miller hadnagy, amikor beléptünk az ajtón. Az őrsön már csak az éjszakai szolgálatot teljesítő diszpécserek és a fegyőrök voltak.

– Hol van a lány? – kérdeztem az előzetesek cellái felé masírozva. Sűrűn jártunk a denveri kapitányságra, ismertük minden négyzetcentiméterét. Meg sajnos a hadnagy agyi kapacitását is.

– A kihallgatószobában, uram – felelte Miller hadnagy. Mindketten megtorpantunk. Will felcsattant.

– Nem megmondtuk, hogy hozzá se szóljanak, míg ide nem érünk?

A fickó idegesen tördelte a kezét.

– Sajnálom, uram, de ez az információ nem jutott el hozzám – mentegetőzött lehajtott fejjel.

– Hát persze – forgattam a szememet ingerülten. – Miért nem vagyok meglepve? – Azzal irányt változtatva a kihallgató terem felé indultunk.

– Ki van bent vele? – kérdeztem, ahogy beléptünk a szomszédos helyiségbe, ahol a tükör negatív oldaláról láthattuk a magas szőke rendőrt, aki a nekünk háttal ülő vörös hajú nőhöz beszélt.

– Cameron kihallgatótiszt, uram – felelte Miller hadnagy, és egy papírt nyomott a kezembe a lány adataival.

– Saját bevallása szerint Jessica Parker a neve, Idahóból származik, huszonkilenc éves. Sztriptíztáncos. Vetkőzéssel keresi a kenyerét, de a központi nyilvántartásban nem szerepel – olvastam fel Willnek.

– Hogyan kapták el? – kérdeztem a hadnagyot, aki erre felvázolta a közúti ellenőrzést, az azt követő autós üldözést, végül a lány kirepülését az autóból.

– Kemény a csaj! – jegyezte meg Will nevetve.

– A rendszerben semmit nem találtak róla? – érdeklődtem.

– Nem, uram. Rengeteg Jessica Parker van, de a fotók alapján egyikőjükkel sem tudtuk azonosítani.

– A férfi hogy’ tudott elmenekülni?

– Az a fickó nem is ember, uram! Úgy vezetett, mint egy ralipilóta. Öt járőrkocsinkat és egy motorunkat törte össze. Illetve a motorost Jessica iktatta ki – tette hozzá szégyenlősen. Willel összenéztünk. „Hát persze…”

– Elég! – kiáltott fel hirtelen a kihallgatótiszt az üveg másik felén. Mindannyian meglepetten kaptuk oda a fejünket. – Ne etessen marhaságokkal! – A lány válaszul bemutatta neki a középső ujját. „Ez a fickó igazi tökkelütött.”

– Figyelmeztetem – hadonászott ujjával a vöröske orra előtt –, ha nem működik együtt a hatósággal…

– Én meg arra figyelmeztetem – röhögött fel a kiscsaj gúnyosan –, hogy ha nem fogja be a száját, a seggemet a képébe nyomom.

  Will-lel döbbenten meredtünk egymásra.

– Lesz mit nyalni, kisapám! – A csaj felbaszta a lábait az asztalra. A tiszt megütközve bámulta. – Betűzzem, ember? Ki-nyal-ha-tod a seg-gem! – nevetett még hangosabban.

– Ide figyeljen, hölgyem – kezdte hebegve az ürge. – Komoly vádak állnak fel ön ellen. Hatóság elleni erőszak, gyilkossági kísérlet, nem beszélve a szövetségi bűncselekményekről, amelyeket egyes államok határait átlépve köve…

– A segged nem irigykedik a szádra, hogy ennyi szar jön ki rajta? – vágott közbe a csaj halál nyugodtan, a körmét kaparászva.

– Tom – szólalt meg Will tátott szájjal. – Te is azt hallottad, amit én? Lehetséges, hogy…

– Kizárt dolog – feleltem, de a lány, ismerős hangja teljesen megbénított. Nem ringathattam magam képtelen ábrándokba, mégis…

– Bemegyünk! – jelentettem ki és az ajtó felé indultam.

– Derek! – fogta meg Will a vállamat. – Bármi történjék…

– Tudom kezelni a helyzetet! – csattantam fel. – Nyugi! – Azzal nagy lendülettel rátenyereltem a kilincsre. „Zárva.”

– Ki a faszom zárta be ezt az ajtót? – kiáltottam dühösen.

– Az képtelenség, uram – jött oda mellém Miller hadnagy, de mikor megpróbálta kinyitni az ajtót, az neki sem engedett.

A következő pillanatban a kihallgatószobában elszabadult a pokol. Az ajtó hatalmas csattanással kiszakadt a tokjából, átrepült a szobán és a szemközti falnál állt meg. Tisztára, mint egy Terminátor-filmben. Egy magas férfi jelent meg az ajtóban, és berontott a szobába. Egy mozdulattal állcsúcson vágta a kihallgatótisztet, aki eldőlt, mint a zsák. Reptében a nyála a tükörüvegre kenődött. A lány meglepetten felpattant.

– Jake? – kérdezte hitetlenkedve és oldalra fordult. Ismerős vonásaitól megállt bennem az ütő egy pillanatra. Tátott szájjal, hitetlenkedve bámultam. Az első érzés, ami elöntött, az a hatalmas megkönnyebbülés volt. Hat éven keresztül gyászoltam Emmát, és mégis itt van… teljes valójában…

– Emma! – üvöltöttem fel, majd rángatni kezdtem a kilincset. Aztán már ütöttem és rugdostam az ajtót, végül őrjöngő vadállat módjára teljes erőmből püföltem, de csak nem engedett. A tükörüveg elé rohantam és azt kezdtem el csapkodni.

– Emma! – kiáltottam kétségbeesetten. – Emma! Itt vagyok! 

Delano otthagyta az eszméletlen tisztet és Emmához futott. Szorosan a karjába zárta.

– Visszajöttem érted, bambina! – mondta lágyan, és megcsókolta. Miután szétváltak, olyan szerelmesen néztek egymásra, hogy a szívem akkor, abban a szent pillanatban darabjaira tört.

– A kurva életbe, Emma! Hát nem tudod ki ez az ember? – üvöltöttem az üvegnek. Hinni akartam, hogy fogalma sincs róla, kivel kötött szövetséget. – Hagyod, hogy hozzád érjen, hogy megcsókoljon? Ő lőtt le hat éve, Emma!

Végső kétségbeesésemben fejemet a hideg tükörüvegnek szorítottam, és csordogáló könnyekkel néztem végig, ahogy Delano, a leggyűlöltebb ellenségem, kézen fogva kivezeti a szobából a lányt, akit szerettem.

Alighogy visszakaptam Emmát, a következő pillanatban már el is veszítettem.