Leírás: 

Anna Todd ifjúsági regénye, a „Miután” a népszerű Wattpad közösségi oldalon indult hódító útjára, és meg sem állt a nagyvászonig. A történet Tess életét követi nyomon, aki példás tanuló, kötelességtudó lánya a szüleinek, és hűséges barátnője egy kedves fiúnak, aki hamarosan követi őt az egyetemre. Az ambiciózus Tess gondosan cenzúrázott világa teljesen kinyílik, amikor betoppan az életébe a titokzatos és lázadó Hardin Scott. Hardin mágnesként vonzza a lányt, aki arra kényszerül, hogy megkérdőjelezzen mindent, amit saját magáról és a világról tudott.

 

Anna Todd története már nem először került a kezem ügyébe. 

Aztán mikor kijött a film, megint a figyemem középpontjába került, hiszen: Ha valamit megfilmesítenek, csak nem lehet olyan rossz!

Elkezdtem nézni a filmet, de fél óra után feladtam. Nem fogott meg. Kifejezetten untatott. 

Végül elolvastam a könyvet, hátha az jobb, majd megint nekifutottam a filmnek. Olvasás után már sokkal élvezhetőbb lett. Elkezdtem figyelni a különbségekre, összehasonlítottam a könyvvel és rájöttem, hogy a forgatókönyv írók valójában nagyot alakítottak.

Ha olvastad a kritikámat a könyvről, tudod, hogy mi a véleményem. Ha nem, kattints ide és checkold!

A könyv lényegében rettentően rossz üzeneteket hordoz. A kapcsolaton belüli verbális erőszak, a másik fél megalázásának elfogadását hirdeti. Ennek ellenére a filmből ez szerencsére hiányzik. Végre az a célja, ami egy ilyen történetnek kellene, hogy legyen: könnyed szórakozás, romantikus köntösbe burkolva. Biztos vagyok benne, hogy Anna Todd-nak ugyan ez volt a célja a könyv írása közben, azonban valahol félrecsúszott a történet.

Nem vitás, hogy a könyv egy sokkal összetettebb, mélyen szántóbb történetet mesél el, hozzá képest a film csak a kiragadott fő jelenetek egymás után pakolása, de legyünk őszinték: Ebben a sztoriban pontosan ennyi van. A forgatókönyv írók tökéletesen eltalálták, hogy mivel tudják a könyv hibáit kijavítani vagy ellensúlyozni.

Mire gondolok pontosan? 

Például: 

Vigyázat! Spoiler veszély!

Tessa és Noah kapcsolata.

Tessa a könyvben könyörtelenül gázolt át Noah-n, ami egyáltalán nem jellemző a kedves, törődő természetére. A filmben ezt tökéletesen ellensúlyozták egy jelenetben, melyben Tessa kiönti a szívét Hardinnak, hogy mennyire bántja, amit Noah-val tett. Így volt kerek az a szál. Mintha az írónő 100 oldal erejéig elfelejtkezett volna Noah karakteréről. Szerencsére a filmesek ezt a hibát észrevették és korrigálták.

 

Tessa jóval szerethetőbb karakter lett filmben, mint a könyvben. Tessa az ő higgadt, megfontolt karakterével néha olyan értelmetlenül balhézott Hardinnal, amire nem volt magyarázat. Ez olyan, mint az én könyvemben, a Delano trilógiában is van egy olyan jelenet, amit arra akartam kihozni, hogy vérre menő vitába keverednek a főhőseim. Hát nem jött össze. Tök szar lett. Érezhető a műbalhé. Ettől függetlenül persze én is bennt hagytam, hiszen sarkalatos pontja a történetnek, dramaturgiailag kihagyhatatlan.

A filmből ezek a műbalhék hiányoznak. Megint csak szerencsére. Míg a könyv a folyamatos szardobálásról, hisztiről szól, ami egy idő után fárasztóvá válik, a filmben ezek a balhék takarék lángon működnek. Ennek fő oka természetesen a színészek silány játéka, vagy annak hiánya. A film még elbírt volna egy kis drámaibb játékot Tessa és Hardin színészétől, de hát tudjuk, hogy a Netflix most az ilyen kezdő színészekre alapoz.

 

Ha már a színészekről, a castingról van szó, lássuk a medvét. 

Theresa Young: 

Mint írtam, százszor jobb mint a könyves karaktere. Jól eltalálták a színésznőt, mind külsőre, mind belsőre, habár a színjátékán még lenne mit csiszolni. Kíváncsi lennék rá, mit tudna kihozni egy heves természetű karakterből, mert ebben a sztoriban elég unalmas csajszit játszik. 

A könyvvel ellentétben Tessa a filmben egy szerethető karakter. Szép, kedves, mosolygós, és nem bőg folyton. Olvasás közben néha már az agyamra ment a folytonos rinyálással. 

Hardin Scott: 

A férfi főhőssel már jóval nagyobb problémáim vannak. Mikor először elkezdtem nézni, totál elszörnyedtem, hogy „Ki ez a picsogó ficsúr?”

Ez a véleményem később sem változott. Habár 23 éves a valóságban, képernyőn 13-nak néz ki. A film a tinédzser korosztálynak és a romantikus filmeket szerető nőknek készült, de Hardin szereposztásával lényegében kizárták a 25 fölötti kategóriát. 25 fölötti nők, csak egy hisztis gyereket látnak Hardin színészében. Én a helyükben egy legalább 25-nek kinéző, férfias férfit választottam volna, hiszen a tinédzser lányok azokért is rajonganak. Jóval nagyobb női réteget tudtak volna megszólítani.

A könyvben jóval férfiasabbnak érződik a személyisége. Jó példa erre, mikor „szívom-fújom” játékot játszanak a tűz körül. Mivel Tessánál „leesik” a kártya, smárolnia kéne Jace-el, de Hardin persze ezt nem bírná végig nézni, ezért nekiesik a csávónak. A könyvben szarrá veri Jace-t, és alig tudják leállítani, a filmben meg Jace egy laza mozdulattal fölé kerekedik és behúz neki. Touchdown.

Ugyan az egész csak 2 másodperc, de nekem erősen szemet szúrt. 

Noah: 

Nem nagyon tudok belekötni a szereplőválogatásába. Kedves, cuki, helyes, és gimisnek néz ki. Tökéletes. A filmből ugyan hiányzik az a szál, hogy még akkor is szeretne újra összejönni Tessával, mikor az már rég Hardinnal kufircol, de ez így sokkal jobb volt. Noah megmaradt egy pozitív karakter, nem úgy, mint a könyvben.

A cselekedetei sokkal életszerűbbek voltak filmen. Például a könyvben a szemfüles olvasók könnyen észreveszik, hogy egyszer sem csókolja meg Tessát. Persze az írónő úgy festi le, mintha csak véletlenül alakulnának így a dolgok. De hát ne nézzük már hülyének az embert. Ne menjen a hitelesség kárára a szűziesség bemutatása. Árgus szemmel figyeltem Noah elbúcsúzását Tessától a film elején, mikor otthagyja a koleszban.

Megcsókolta. Szerencsére. Legalább vannak emberek a filmezés világában, akik belátták, hogy ez így valós és hihető.

Tessa anyja:

A könyvben egy utálatos hárpia volt, mint mindenki más. A filmben sokkal szerethetőbb, emberibb karakter. Jobban érződik az anyatigris hozzáállása, aki bármitől megvédené a lányát, a könyvben viszont csak egy túldramatizáló boszorkány volt. Ennek ellenére, ha olvastad az Anna Todd: Miután könyv kritika című blogcikkemet, tudod, hogy még mindig Tessa anyja a legjobban kidolgozott és legéletszerűbb (negatív) karakter a könyvben szerintem.

 

Tristan:

Miért NŐ? Mi a fasz? Hülye vagyok és elkerülte a figyelmemet olvasás közben, hogy Tristan NŐ? Ha nem, miért kell egy filmben megváltoztatni egy szereplő nemét? 

 

Landon:

A másik rejtély. Landon színesbőrű, azok közül is az igazán sötét árnyalatú fekete. Az anyja fehér, mint a hó. Akárhogy nézzük, egy fehér nőnek és fekete férfinak maximum CAPPUCINO gyereke születhet. Landon zabigyerek vagy mi?

Ennyit a szereplőkről! 

Nézzük tovább.

Sok minden kimaradt a filmből: 

Például a véres lepedő, ami ezek szerint a forgatókönyvíró ízlésének is túl meredek. 

A könyvben nagyon erős az a szál, hogy Hardin nem vállalja fel Tessát a barátai előtt. Ez lényegében a leggyávább és legvisszataszítóbb tette, ami engem teljesen kiábrándított. A filmből ezt szinte kihagyták, így ki sem ábrándul a néző. Tetszik.

 

Kinek ajánlom? 

Azoknak, akik egy laza, lights limonádéra kíváncsiak. A képi világa, a ma megszokotthoz híven elég jó. Szépek a szexi képek, Tessa és Hardin romantikus pillanatai, a fürdőkádas hátra rajzoló jelenet pedig igazán szívet melengető.

Arra tökéletes, hogy egy vasárnap délután kikapcsolódjon az ember.

Tedd ezt Te is!