Alkotói válság? Itt a megoldás!

Megoldás az alkotói válságra

Ez az ötlet egetrengető baromságnak fog tűnni számodra, azt garantálhatom.

Nekem mégis bevált! 

Minden művész életében eljöhet az a pont, amikor elakad és úgy érzi nincs ötlete, hogyan tovább. Lehetsz akár regényíró mint én, költő, vagy kreatív munkát végző marketinges, vállalkozó, az újj, friss ötletekre mindig szükség van.

A megoldás: A csalódás!

Nem feltétlen szerelmi bánat kell hozzá, lehet egy sokkal többször előforduló helyzet: csalódtál egy barátban, családtagban, elveszítetted a munkahelyed.

A lényeg a felfokozott érzelmi állapot.

Ezeket a negatív érzelmeket többféleképpen is fel lehet dolgozni: 

• Önsajnálat formájában: ülsz a tévé előtt és üveges szemmel bámulsz magad elé, azon gondolkozva, hogy mit csináltál rosszul, miért nem kellettél neki. 
• Vagy lehet fordítani alkotásra: a benned felgyülemlett érzelmeket, csalódásokat kiírhatod magadból, vagy festhetsz egy olyan képet, amit ezek nélkül eszedbe sem jutott volna elkezdeni.

Velem szintén ez történt!

Sok férfi volt már az életemben, de egyszer eljött Ő. Minden tökéletesen indult, fülig szerelmesek voltunk egymásba, a kapcsolatunk olyan volt akár egy szirupos romantikus történet. Biztosra vettem, hogy megtaláltam a Nagy Őt.

Teltek az évek, és úgy tűnt a kapcsolatunk nem állja ki az évek próbáját. Pedig én annyira akartam, hogy működjön! A csillagokat lehoztam volna neki az égről, mert végre megtaláltam azt az embert, akivel le akartam élni az életemet.

Idővel minden rosszra fordult.

Kiderült, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki bármit megtenne ezért a kapcsolatért, Ő pedig, csak sodortatta magát az árral. Amint két év után, az első más irányból fújó szél  lehetőséget adott neki a kilépésre, megtette. Nem másik nő képében, hanem a “feladás” képében.

Elmondani is nehéz, hogy mennyire összetört ezzel engem, az örök erős, ambiciózus, harcos amazont, aki úgy gondolta, hogy a férfiak praktikái nem bánthatják.

Ha részletesebben kíváncsi vagy erre a történetre, olvasd el ezt a cikkemet, melyben őszintén mesélek róla: Tudhattam volna? 

Két nap telt el úgy, hogy az első, és könnyebb utat választottam a megoldásra. Magamat sajnáltattam, sírtam, zokogtam.Végül a harmadik nap reggelén tollat (billentyűzetet) ragadtam és elkezdtem írni. Magam is meglepődtem, hogy milyen bölcsességek jöttek ki belőlem. Ha már belekezdtem, írtam tovább, nem hagytam abba és a könyv oldalak, cikkek, blogbejegyzések csak úgy dőltek belőlem. Nem tudtam abbahagyni.

Most is úgy írok, hogy már nem ettem 12 órája, kopog a szemem, lassan a rosszullét környékez, de tudom, hogy ezt a cikket még meg kell írnom.

Sosem született volna meg sem ez, sem a többi, az a fájdalom nélkül, ami most is dolgozik bennem.

Értelmet nyert az a bölcsesség, hogy “Nem tudhatjuk, ki, mikor tesz velünk jót”

Fent az égben, valaki tudta, hogy erre van most szükségem. Tudta, és azért “tette” ezt velem, hogy észrevegyem a lehetőségeket.  Mert becsukódott egy ajtó, a fejlődés ajtaja viszont nagyon is kinyílt.

Ezt a hűtőmágnest karácsonyra kaptam az unokatesómtól. Nem sokkal később véletlenül összetörtem. Ez az állapot tökéletesen szinkronizált a lelki állapotommal. Hetekig néztem szomorúan az összetört szív darabokat, mígnem egyszer csak eldöntöttem, hogy megragasztom. Pár perc volt az egész. A megjavítás a szívemnek szólt. Rájöttem, hogy az hogy valami összetört, még nem jelenti, hogy nem lehet megint egész. A nyomok örökre ott lesznek a szívünkön, de élhetünk teljes és boldog életet velük. Erre emkékeztet minden nap ez a mágnes a hűtőmön.

Mivel ezek a csalódások nem mindennap érik az embert (szerencsére), ki kell hozni belőlük a legtöbbet.

Használd hát ezt ki! 

Ülj le, engedd hogy érezz, engedd hogy fájjon, és alkoss! 

Hidd el! Megéri! 

Billegéri Anna