Egy jelenet születése!

Biztosan benned is megfordultak már olyan kérdések, hogy:

• Hogy találtad ki ezt a történetet?
• Hogyan jött egyáltalán, hogy elkezdj írni?
• Van valóság alapja a történetnek?
• Mennyi időbe telik megírni egy 340 oldalas regényt?

Az ÍGY KÉSZÜLT cikksorozatom során, arra fogok törekedni, hogy Te is bepillantást nyerhess az írás, alkotás művészetébe.

Ma egy rövid jelenet születésének történetét hoztam el neked!

Alább olvashatod az egyik kedvencem a Delano trilógiából, ami írásának minden percét imádtam. Az egész könyvre elmondható, hogy minden egyes jelenetnek saját „így keletkezett” sztorija van.

Ennek rögtön három is.

ELSŐ:

Az eredeti irományomban ez a jelenet benne sem volt. A történet szerint nagydumás főhősünk „Emma”, egy motelben kíván szobát kivenni. Először én ezt letudtam pár mondattal, aminek a lényege, hogy: Bementem, fizettem azt szevasz.
Na mármost, itt jön képbe a szerkesztőm Eleonóra, akinek ugye az a dolga, hogy mindent megkérdőjelezzen (szerencsére). Eleonóra olvasván ezt a jelenetet, feltette a kérdést, hogy: „Mégis, hogyan veszünk ki szobát iratok nélkül?”
Első pillanatban azt gondoltam, hogy ez kissé szőrszálhasogatás, de aztán beláttam, hogy az ilyen apró figyelmetlenségek tesznek hiteltelenné egy regényt, így hát elkezdtem törni a fejem a megoldáson. Persze az első ötletek kissé szélsőségesek voltak: gépfegyverrel ledarálni a recepcióst, füstgránátot bedobni majd feliszkolni, lecummantani a pult mögött a delikvenst…

Sorolhatnám tovább az ilyenkor a fejemben megjelenő őrültségeket, de megkíméllek tőle. Végül egész vállalható dolog kerekedett az egészből, ahol se agyvelő darabkák nem röpködtek, se pikáns testnedvek….

Na de most már lássuk a jelenetet:

Billegéri Anna

Delano trilógia 1. rész

A második elcseszett alku / The second fucked up deal
(részlet)

Besétáltam a recepcióra, ahol egy gizda, szőke hajú, tejfölös szájú, szemüveges srác ült. Fel sem nézett a monitorról.
Na, most légy okos, nagyokos! – dünnyögtem magamban. Szobát kivenni papírok nélkül. Még szerencse, hogy pasi az ürge.
Egy pillanatra megtorpantam, hogy mély levegőt vegyek. Átszellemültem nehéz bombázóvá és szexin ringó csípővel a pulthoz billegtem.
– Hellóka! – csilingeltem undorítóan csöpögős hangnemben és kidüllesztettem a cickóimat. A kissrác meglepetten pislogva felnézett és hunyorogva mért végig. Ha jól láttam, még egy nyálcsepp is kicsordult a száján. Persze nem biztos, lehet, hogy csak az egóm kalibrálta túl a jelenetet.
– Jó na… napot kívánok, hölgyem! – hebegte. – Miben segíthetek?
– Elkelne a segítség, köszönöm, Arnold – pillantottam le a kitűzőjére majd rákönyököltem a pultra, és a nyáladzó képébe nyomtam az első ütközőimet. Nem kell ezért elítélni. Minden nő beveti a bájait, ha el akar érni valamit. Márpedig én is nőből vagyok.
– Hű, hát… – kezdte és pillantása messze nem a szememen állapodott meg. – Szobát szeretne?
– És masszázst. – doromboltam és felemeltem az állát, hogy rám nézzen.
– Ilyen szolgáltatásunk nincs…
– Biztos vagy benne?
– Hát igen, de …
– De nekem tehetnél egy kis szívességet.
– Igen, tehetnék egy kis szívességet… A főnököm úgysincs bent az éjszaka. – Szemét izgatottan ugráltatta a mellem és az arcom között.
– Ma már túl fáradt vagyok hozzá – nyafogtam színpadiasan. – Reggel viszont…. – amikor már Jake is visszaért – meglátogathatnál a szobámban. – Elkerekedett a szeme és megnyalta a szája szélét.
– 210-es szoba – csapta le elém a kulcsot, és visszatért a melleim bámulásához.
– Még egy kérdés – jutott eszembe még valami. – Lenne esetleg szellemi magasságokba emelő játékszered?
A fiú szemei kikerekedtek, aztán kajánul elmosolyodott.
– Hát persze – hátrament egy kis helyiségbe majd pár másodperc múlva visszatért és a kezembe csúsztatott egy kis dekket.
– Köszönöm, Arnold. – simítottam meg a kezét búcsúzóul, és kacéran rámosolyogtam. Elindultam felfelé a lépcsőn és úgy ráztam a seggem, hogy ha az utcán vagyunk, tömegbaleset kerekedik.
Könnyebben ment, mint gondoltam. A srác még azt sem vette észre, hogy nem fizettem a szobáért, hát még az iratok…

Ennyi.

Jöhet a MÁSODIK érdekesség:

A „dekk” megjelenésének is saját kis sztorija van. Ha hiszitek, ha nem, ezt is a szerkesztőm, Eleonóra miatt kellett beletennem. Na nem ő ajánlotta, hogy így oldjam meg a problémát, hanem ez jutott eszembe a megoldására.
Ugyanis ez a kis szösszenet után, olyan jelenet következik, ami Eleonóra szerint kétségeket kelthet az olvasóban.
„Miért nem ismerte fel? Hogy lehet összekeverni két férfit szex közben..?”
Ezért aztán megint elő kellett vennem az agyam a frigóból, hogy megoldjuk a problémát. Hogyan keverünk össze két pasit? Hogyan lehet, hogy nem tudjuk, ki áll velünk szemben? Agyalágyultak vagyunk? Fejbe vágtak péklapáttal? A szülész a fejemre ejtett a kórházban?

Neeem.

Később még szükség lehet arra a diónagyságú sütnivalóra északon.
Megvan.
Hát módosítsunk tudatot. Rövidtávon. Üssük ki a csajt. A részegség kissé már elcsépelt, akkor tépjen be a drága!

Tehát köszönöm Eleonóra! Beállt a bige, mint a gerely! Ez is kipipálva!

A HARMADIK érdekesség:

A mi kis recepciós fiúnk: Arnold.

Mint sokan tudjátok a könyv keletkezése alatt szinte végig a Terminátorban dolgoztam. Így aztán kézen fekvő volt a dolog, hogy a szereplők a Terminátor stáblistájáról kapják a nevüket.
Na, ki tudja valaki találni, hogy ki ez a „gizda, szőke hajú, tejfölös szájú, nyálcsorgató, szemüveges srác, akit Arnoldnak hívnak?” (az ötvenmilliós kérdés)
Ha majd elolvassátok a könyvet találkozhattok a legújabb Terminátorfilm teljes stábjával, Tim Millerrel (rendező), James Cameronnal (producer), Linda Hamiltonnal (ez meg ki?), a kicsi, közepes és nagyfőnökeimmel… Szóval mindenkivel, garantáltan olyan bugyuta vagy röhejes szerepben, ami mosolygásra ad okot!

Egyszerűen imádom beleírni a történeteimbe a környezetemben élő embereket.

Szóval vigyázz, mert a végén még TE is belekerülsz! 😀

Puszi!

Billegéri Anna 😊